top of page

LÁTNIVALÓK

Az 1944-ben átadott, hangulatos Tengerszem Hotel (régebben Tengerszem Szálló** és Oktatási Központ) Jósvafő határában, a Törőfej-vögy végén helyezkedik el a Baradla-barlang, Aggteleki Cseppkőbarlang, jósvafői kijáratánál. Így talán a legszebb fekvésű szálláshely a térségben.

Itt található az Aggteleki Nemzeti Park Igazgatóság épülete, valamint a szálló hajdani építtetőjének, az Aggteleki-karszt egyik legtöbb érdemet szerzett kutatójának, Kessler Hubert Emlékháza is.
 

A völgyben, a Tengerszem-tó mellett elsétálva lehet bejutni a Jósvafőre, a Jósva-völgyfőn megbújó kis településre, melynek Ófaluja, a kazettás mennyezetes református templomával együtt műemléki oltalom alatt áll, és őrzi a hagyományos építészet szép emlékeit.

Az Ófaluban található a Jósvafői Tájház is, amely az egyik legérdekesebb hely ebben a műfajban. Amellett hogy a régi helyi élet tárgyait, eszközeit mutatja be gazdag gyűjteménye, külön helységben a barlangkutatás múltját-jelenét is megtalálhatjuk. Nem véletlenül, mivel Jósvafő már régóta a barlangászok kedvelt kutató helye. Jósvafőn torkollik egymásba több patak vize is - például a Kúria Oktatóközpont  előtt  - és folytatja útját Jósva-patak néven. 

A Kúriában  található a jósvafői Hucul Ménes néhány lova, valamint kiképző helye is, itt lehetőség lovaglásra, fogatolásra is. A ménes a falutól távolabb, a Gergés-lápán tanyázik.

Edelényi Kastélysziget

Látogatható:
május 1.-szeptember 30. K-V: 10.00–18.00
minden hónap első csütörtökje 10.00–20.00
október 1- április 30. K-V: 10.00–17.00
minden hónap első csütörtökje 10.00–19.00
Egyedi tárlatvezetés és csoportos látogatás:
előzetes egyeztetés alapján

Jegyárak:
Felnőtt: 1600 Ft Diák, nyugdíjas: 800 Ft
Csoportos (20 fő) 700 Ft
Családi (4 fő) 3200 Ft

További részletek: 
http://www.edelenyikastelysziget.hu/

A betléri Andrássy-kastély

A betléri Andrássy-kastély Szlovákia legszebb és legértékesebb műemlékei közé tartozik. Egyben Gömör leglátogatottabb műemléke és egyik legnagyobb büszkesége. A kastélyt Rozsnyótól északra találjuk, csodálatos szépségű angol parktól övezve. A kastély látogatói a gazdag bútor-, festmény-, fegyver-, porcelán- és üveggyűjtemény révén betekintést kapnak főrendjeink – főleg az Andrássyak – egykori lakáskultúrájába és életébe. A kastélyban megtekinthető érdekességek között fontos helyet foglalnak el a nagyértékű ritkaságokból és vadásztrófeákból álló gyűjtemények, melyek egykori gyűjtőik szerteágazó érdeklődéséről árulkodnak. A Betléri Kastély az 1994-ben befejezett teljes műemléki helyreállítást követően EUROPA NOSTRA díjat kapott.

A kastély parkjában tett séta során értékes szökőkutakban, szobrokban, romantikus kerti pavilonokban és ritka egzotikus növényzetben gyönyörködhetünk. A park 1977-ben felkerült a világ történelmi kertjeinek listájára.

További részletek: http://slovakia.travel/hu/a-betleri-kastely

Krasznahorka

A festői Gömörvidékről Szlovákia szívében már rég úgy tartják, hogy ez a Magyar Királyság kicsiny mása. Hegyei, völgyei és városai a történelem színhelyéül szolgáltak. A vármúzeum különleges gyűjteménye, az építészeti különlegességek a világ minden tájáról csalogatják a látogatókat. A múzeum fondját legfőképp fegyverek alkotják, amelyek már a 19. században kiállításra kerültek. Különlegesen értékesek a berendezett termek korabeli fényképei  a 19. és 20. század fordulójáról, amelyek a régi kiállítást dokumentálják. Itt találhatók az ún. Baset kürtök a kis zeneszalonban, a világon létező 8 darabból 3 itt található. A krasznahorkai vár értékes bútorgyűjteménnyel is rendelkezik túlnyomórészt a 18. és 19. századból.

A martonyi Háromhegyi Pálos templom- és kolostorrom

Az Aggteleki Nemzeti Park déli részén, a Szalonna-Rudabányai-hegység területén található Martonyi községtől kb. 3,5 km-re Háromhegyi Pálos templom- és kolostorrom. Az Aggteleki Nemzeti Park területén -a Szádvár mellett- a legjelentősebb középkori épület, országos jelentőségű műemlék.

A 1308-ban Gentilis bíboros közbenjárására pápai megerősítést kapott, az egyetlen magyar alapítású pálos rend. Számos kolostorral rendelkezett a rend az ország területén, majd később távolabbi vidékeken is. Ilyen például a Bükk-hegységben Miskolc közelében lévő szentléleki, vagy a kurityáni kolostor illetve a Szlovákia területén lévő gombaszögi kolostorrom. Jelenlegi központjuk Lengyelországban, Czestochovában található.

 

GALÉRIA

josvafo170528e
kish_z3_k
558144895f526
baradla13
001054269_barlang_bejarat.jpg.jpg_orig
16290388
josvafo170528d
56dee4d4e0f40
kessler_haz_josvafo
IMG_4237
blog-banner-barlang_edited
14525013_926612540784538_6975971879449020999_o
558144895f526
krasna horka
betler
kolostor
IMG_2905_2000_mod
IMG_2957_2000_mod
IMG_2950_2000
IMG_2926_2000
IMG_2932_2000
25818363
Tengerszem_tél_1
Tengerszem_tél_2
Tengerszem-tó
Tengerszem-tó
Tengerszem-tó
Tengerszem-tó
Tengerszem-tó
Tengerszem-tó
bottom of page