top of page

MÁRTON NAPI LIBASÁGOK

A Márton-napi népszokások egyrészt az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, illetve az advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták megválasztani, de a ludak elárulták gágogásukkal.


A római időkben november 11. a téli évnegyed kezdő napja volt, ekkor az új termésből és az újborból tartottak nagy lakomát. Általában ludat, vagyis a hadisten, Mars szent madarát fogyasztották, ami latinul „avis Martis” (Mars isten madara). Ebből lett népies szófejtéssel „Márton madara”.

Márton napja a karácsony előtti 40 napos böjt előtti utolsó ünnepnap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven legyen mit fogyasztani. A lakmározásnak kedvezett az is, hogy a hagyomány szerint ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a jószág pusztulását okozta. Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások, így például libaleves, libasült párolt káposztával és zsemle- vagy burgonyagombóccal, mert a rigmus szerint:


„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”.

A Márton-napi lúdvacsora után „Márton poharával”, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani.


Számunkra is fontosak a hagyományok éppen ezért november 10-11-én Márton-napi csomaggal kedveskedünk vendégeinknek:

  • Szállás 2 éjszakára (péntek és szombat éj) a választott szobában, félpanzióval

  • Márton napi vacsora (leves és libás főétel hozzá illő új borral-2 dl)

  • Vendégváró házi pálinka (4 cl) vagy forralt bor (2 dl) és házi pogácsa

  • Márton napi kézműveskedés gyerekek részére

  • vendégeink 40 % kedvezményt kapnak az aggteleki és jósvafői rövidtúra, illetve a Vörös-tói barlangtúra árából

  • Korlátlan Internet (wifi) használat

  • Ingyenes parkolás

A csomag ára:

Felnőtt: 21.000 Ft/fő/2 éj

3 éves kor alatt ingyenes

3-14 éves korig 15.000 Ft/fő/2 éj

14-18 éves korig 17.000 Ft/fő/2 éj

Ha egy kellemes hétvégét szeretnétek finom ételekkel, jó borral, és egy kis kirándulással megbolondítva, keressetek minket a következő elérhetőségeken:

Tel.: +3648/ 506-005 +3630/ 2828-779 E-mail: tengerszemhotel@gmail.com

Ha pedig egy jót szeretnétek enni!

Akkor gyertek el éttermünkbe és vegyetek részt a Márton Napi Libalakomán!

A menü a következő lesz:

Sütőtök krémleves pirított magvakkal (csészében tálalva) Ropogósra sült libacomb lilakáposztával, glazírozott gesztenyével és rozmaringos burgonyával Lúdláb pohárdesszert

A menü ára: 3.990 Ft/fő

A Márton napi libalakoma 2017.11.08-16. között érvényes, kizárólag előzetes asztalfoglalással vehető igénybe! Asztalfoglalás: +36 30 786 2409 vagy tengerszemhotel@gmail.com





Legújabb Bejegyzések
Címkék 
Még nincsenek címkék.
Kövess Minket
bottom of page