top of page

A csodás borsodi kis falu, ahol 4 patak folyik egybe

Kevés olyan település van hazánkban, ahol több patak vagy folyó találkozik, Jósvafő ebből a szempontból igazi ritkaság, mivel a faluban folyik össze a Jósva, a Tohonya, a Kecső és a Kajta.

A kis falu igazi mesebeli helyszín, és igazi időuzásban lehet részünk ha ellátogattuk a Jósvafői Tájházba, ahol megismerkedhetünk a vidékre jellemző építészeti különlegességekkel. A Tájház bejáratával szemben egy malmot is találhatunk. Ezen kívül még számos érdekesség vár a műemléki jelentőségű Ófaluban, mint például a Református templom és a Baradla Galéria.

A falu egyik legszebb látványossága pedig a Tengerszem tó. Festői látványt nyújt a gazdag növény és élővilággal körbe vett tó. 1942-ben a Jósva-forrás felduzzasztásával, mesterséges úton, elsősorban áramtermelés céljából hozták létre a tavat, napjainkban pedig a halkan csobogó vízesés erejét energiaforrásként hasznosítják a közeli barlangok kivilágítására.

Magyarországon egyedülálló módon, itt találkozhatunk a Kárpátok őshonos primitív kisló fajtájának egyetlen, szabad tartásban élő ménesével. A hucul ménes állományának nagyobb része a Jósvafő és Szelcepuszta közötti szakaszon, a Gergés-lápán tekinthető meg.

Ha mesebeli helyre vágyik, és kiszakadna a hétköznapokból, töltsön el pár napot Jósvafőn, a Tengerszem Szálló és Étterem várja önt és és kedves családját. A hosszú nap után saját fürdőszobás, tv-vel, wifivel és hűtőszekrénnyel felszerelt szobákban pihenhet. A reggelit pedig minden vendégünk számára biztosítjuk.


#tengerszem #jósvafő #falu #turizmus #magyarország #aggtelek #aggtelekicseppkőbarlang #patak #tó #tengerszemtó #szálló #kirándulás #pihenés #hucul

Legújabb Bejegyzések
Címkék 
Még nincsenek címkék.
Kövess Minket
bottom of page